Az önsegítés határai

„Látom a jót, helyeslem, de a rosszat teszem.” (Ovidius)

 

Az önsegítés határai avagy miért nem tudunk saját magunkon segíteni?A válasz részben Ovidius bölcs meglátásában keresendő. Ezen túlmenően, helyesebb úgy feltenni ezt a kérdést, hogy mikor tudunk és mikor nem tudunk önmagunkon segíteni? Ha valamiben teljesen járatlanok vagyunk, akkor hallgassunk Szent Bernátra és Cassianusra:

„Aki önmagát választja tanítómesterének, az bolondnak lett tanítványa.”
„Esztelen, aki lelki életben másoktól tanulni nem akar, holott ezt minden emberi tudományban és művészetben megteszi. Mindenben egymás segítségére szorulunk a földön, talán a lelkiekben lenne ez másképp?”

 

Ha valamiben van tapasztalatunk, tudásunk, bölcsességünk, van rálátásunk akkor nyugodtan hagyatkozhatunk Beeethoven és Kósun tanácsára:

„Csak a legritkább esetben kövessed mások tanácsát: az olyan dologban, amelyet már meggondoltál, ki ismerhetné jobban az összes körülményeket, mint te magad?” 
„Ha megtudsz nézni valamit a saját szemeddel, akkor nincs szükséged arra, hogy mások véleményére hallgass.”

Lefordítva, ha elindultunk az önismeret rögös útján, ha picit rálátunk egós játékainkra, ha túl vagyunk néhány spirituális zsákutcán, akkor jó esélyünk van arra, hogy egyedül boldoguljunk, mégha esetleg lassabban is haladunk, mintha lenne külső segítség.

A legnagyobb csapda, hogy fel tudjuk-e mérni, jól mérjük-e fel, hol tartunk az önismeretben, az egós és spirituális kérdésekben.  Ha ez az öndiagnózis téves, akkor vagy a hatalmasra nőtt ego: "nekem ne mondja meg senki, tudom én azt..." vagy a kicsinyke önbizalom: "én úgy se tudom megcsinálni..." torlaszolja el saját magunk előtt a fejlődés lehetőségét.

Fentiekkel csak jelezni szerettük volna, hogy az önsegítő módszereknek vannak korlátai, amelyekkel ettől függetlenül komoly eredményeket, változásokat lehet elérni. Mindenkit arra biztatunk, hogy próbáljon ki minél több ilyen módszert, technikát és találja meg a számára legmegfelelőbbet.