dr. Joó Antal

 "A szüleinkre, genetikai adottságainkra, környezetünkre hivatkozni életünk minősége miatt, pusztán a felelősség áthárítását jelenti."

Gyerekként sokáig azt terveztem, hogy tanító, tanár leszek. Ám az életem úgy alakult, hogy a kémiába beleszeretve vegyészmérnök, majd ezt követően gyors pályamódosítással közgazdász lettem. Ezeket a tudományokat munkám során mérsékelten használtam, ugyanakkor munkahelyeim mindegyikében volt valami közös. Az építés. Mindegy, hol dolgoztam, valahogy mindig az építés, átalakítás jött velem szembe, mint feladat, olyannyira, hogy hosszú évekig kizárólag ez volt a munkám.  Építeni. Építeni. Építeni.

Ám építeni nemcsak a fizikai dimenzióban lehet. Az ember a lelkében is építkezhet és mások számára is nyújthat segítséget. Aki valaha építkezett, az tudja milyen komoly kihívás a megrendelő változó igényeinek megfelelni, közben tartani a határidőt, a költségkereteket és a minőséget. Mindez nincs konfliktus nélkül, évtizeden át gyakorolhattam ezek megoldását az élet legkülönfélébb területein.

Miközben sok tapasztalatot szereztem ezen a téren, egy idő után tudatosan fordultam egy felől a vezetői fejlesztés, másfelől a konfliktuskezelés és ezen belül is a párkapcsolati konfliktusok felé, pontosabban azok megoldása felé. Ezeken a területeken képződtünk együtt vagy külön-külön a feleségemmel és ez az a terület, ahol tudunk segíteni azoknak, akik az élet legnagyobb kihívásaival bátran szembenéznek, mint például a munkahely, a munkatársak vezetése vagy a párkapcsolat hosszútávú sikeres megélése. A kettő között természetesen van jelentős különbség, de van számos olyan kapcsolódási pont, ami segíti, hogy mindkét területen sikeresek legyünk. Konfliktus minden emberi relációban létezik, akár a munkahelyen, akár otthon a családban. Ebben a vonatkozásban sokkal több a hasonlóság, mint a különbség. Olyan módszereket, technikákat alkalmazunk, amelyeket magunk is kipróbáltunk. 

 

Miért olyan fontos a párkapcsolat minősége az életünkben?  

 Linkedin