Ki az az egy?

Az többszörösen bizonyított, ha panaszmentesen élünk, az jó hatással van ránk és környezetünkre, még akkor is ha ennek a képességnek az elsajátítását nem könnyű eleinte megvalósítani. Viszont 21 nap után olyan rutinná válik, mint pl. az autóvezetés. Az autóvezetés során is elég hamar elfelejtjük a két autó közé való beállás küzdelmeit vagy a rutin vizsga izgalmait, de megmarad, sőt egyre csiszolódik a tudásunk és élvezzük a vezetést.

Persze nagy ritkán előfordul, hogy a sokadik rutin vizsgán is elbukunk, vagy hosszú időn át gyakoroljuk a panaszmentességet, de nem jutunk előrébb. Lehet ilyen? Igen, lehet. Mit tegyünk, ha mindenáron el kell valakinek mondanunk a bánatunkat, panaszunkat vagy éppen kritizálni, pletykálni valónk van és valami nagyon-nagyon nyomja a lelkünket. Úgy érezzük, ha bennünk marad ez a feszültség, akkor felrobbanunk.

Ezekben a kivételes esetekben szóba jöhet az un. ventillálás. Amikor a viselhetetlen belső nyomást, annak kimondásával, megosztásával jelentősen tudjuk csökkenteni. Két alapvető szempontot vegyünk figyelembe. Egyfelől a leges-legjobb, amikor azzal beszéljük meg, aki érdekekelt, akivel a problémánk van. Hiszen ekkor a kimondással enyhítjük a belső feszültséget és esély van a tisztázásra, a megoldásra és ez esetben a panaszmentes gyakorlásunk is rendben van. Nyilván kell hozzá bátorság, hogy oda menjünk valakihez, akitől esetleg félünk, akinek valamilyen okból ki vagyunk szolgáltatva. Ugyanakkor hatalmas jót teszünk az önbecsülésünkkel, mert őszintén, egyenesen viselkedünk, összhangba kerülnek gondolataink, szavaink és cselekedeteink. Ez maga a felszabadulás. 

Másfelől lehetnek olyan szituációk, amikor még nem tudjuk megtenni ezt a fajta szemtől szembe kommunikációt, akkor jöhet szóba, hogy egy harmadik féllel osztjuk meg panaszunkat. Itt két dolgot érdemes megszívlelni. Az egyik, hogy csak és kizárólag EGY, azaz EGY valakivel osszuk meg. A lehető legrosszabbat tesszük magunkkal, ha minden szembejövőnek elmondjuk bánatunkat, ezzel lehet a legnagyobb ön- és környezetszennyezést elkövetni.

A másik szempont, hogy olyan valakit válasszunk - ez lehet kolléga, barát, házastárs, szakember, stb. - akiben FELTÉTEL NÉLKÜL megbízunk és az adott kérdésben SEMLEGES tud maradni. Nem segítünk magunkon és környezetünkön, ha újabb panaszkodó és elégedetlen híveket gyűjtünk be.  Tehát jól válasszuk meg, KI AZ AZ EGY.

Panaszmentes és hálatelt napot kívánok, hogy jobb legyen a világ! J

Üdvözlettel, dr. Joó Antal