Létezik-e spirituális elfejlődés a párkapcsolatban?
Írta: Novák Mónika - dr. Joó Antal
Létezik-e spirituális elfejlődés a párkapcsolatban?
Egyre gyakrabban találkozni azzal a párkapcsolatokban, amit úgy neveznek elfejlődés. Elfejlődni egymástól számos területen lehet, most a spirituális elfejlődésről lesz szó. Arról a helyzetről, amikor a pár egyik tagja elindul valamilyen lelki-szellemi úton és a párja ebben nem követi, vagy egyenesen ellenzi, amelyből számos konfliktus keletkezhet a rendszeres veszekedéstől az elhidegülésen át a teljes szakításig. Azoknak a pároknak ajánljuk a cikket, ahol a pár egyike úgy érzi, hogy „elszállt a párom”, a másik pedig úgy érzi „lemaradt a párom”.
Ebben a témában már írtunk egy cikket: „Párkapcsolatban élőknek – magányosan - nem ajánlott!” címmel, amelyben a párunk bevonása nélküli spirituális út kockázatait vizsgáltuk. Nem témája jelen írásnak, kijelölni, megmondani, hogy melyik spirituális út vezet célra, melyik jó, melyik nem, hiszen számos ösvény vezethet fel a hegy csúcsára, így különböző emberek különböző utakat bejárva lehetnek sikeresek. Annyit jegyzünk csak meg, hogy legyünk nyitottak a különféle irányzatok felé, de mindig őrizzük meg a józanságunkat. Továbbiakban azt vizsgáljuk, egyfelől mi az ismérve és milyen lehetőségünk van tesztelni vajon tényleg „jó” spirituális úton járunk, másfelől jól választottuk meg az utat képviselő személyt (mestert), akit követünk és végül választ keresünk arra, hogy el lehet-e fejlődni egymástól spirituálisan.
Magunkon vagy a párunkon dolgozunk? A további rész itt olvasható.