Mit tehetünk...?

Mit tehetünk, ha nekünk panaszkodnak? A teljesség igénye nélkül. A leghatásosabbnak tűnő módszer, hogy egyszerűen nem társulunk a panasz hordozójával. Ám ez többnyire keveseknek adatik meg, hiszen akarjuk, nem akarjuk az életünk során számos általunk kevéssé befolyásolható, un. „kényszertársulás” résztvevői vagyunk. Ez lehet hogy épp a családunk, a baráti körünk vagy a munkahelyünk. Van aki azt javasolja, ha valaki másra panaszkodik, akkor szembesítsük az érintett személlyel és öntsünk vagy öntsenek kettesben tiszta vizet a pohárba. Bizonyára vannak olyan helyzetek, amikor ez is működhet. Mások úgy tartják, „Kétféle ember van: aki mindig megmondja az igazat, és akinek vannak még barátai”. Feltehetően vannak olyan helyzetek, amikor nem akarjuk tudni az igazat, mert úgy gondoljuk, úgy érezzük, hogy az túlságosan nagy fájdalommal járna. Szóval sokféleképpen hozzáállhatunk a panaszkodáshoz, a panaszkodóhoz. Az alábbi cikk ezzel a témával foglalkozik. Szerző: Endrei-Horváth Ágnes

Panaszmentes és hálatelt napot kívánok, hogy jobb legyen a világ J! 

Üdvözlettel, dr. Joó Antal